Karmikus asztrológia

 

karmikiskep.jpgA lélek leszületése előtt „Isteni bölcsességében” kiválasztja földi életének körvonalait, energiáit. Felsőbbrendű énünk megfogalmazza, hogy milyen élményekre, feladatokra, leckékre lesz szükségünk ahhoz, hogy továbbléphessünk. Ennek a tervnek fontos része a születési időpontunk megválasztása, amit a horoszkópunk tükröz. Ha a horoszkóp által jelzett szükséges energiák összeálltak, a lélek földi útjára indul.



 

 

karma_1.jpgI. Az életterv

A reinkarnáció, mint tény egykor része volt a korai keresztény tanításoknak is. Origenész híres tudós, író, a keresztény bölcselet tanítója szerint a lélek a testtel való egyesülés előtt is létezett, létezni fog a testtől való elválás után is, és az egyik testből a másikba vándorol mindaddig, míg meg nem tér Istenhez. Tanai megegyeznek a buddhizmus tanításaival is, amely szerint újból és újból leszületünk, hogy tökéletesebbé váljunk, és lelki-szellemi világunkat folyamatosan gazdagítsuk.


Az asztrológia a ciklikus természet azon része, amelynek tanulmányozása és használata révén átélhetjük, hogy a szabályosan működő világmindenség darabkája vagyunk. A világ hibátlan működése feltételezi egy hatalmas, átfogó szervező- és teremtőerő létezését, és mi a földön az asztrológián keresztül bepillantást nyerhetünk e csodálatos erő működésébe, egyben a világmindenség borzongató tökéletességébe.

 


A lélek tehát tervez, és energiamintái a mindent átható törvényszerűség értelmében visszatükröződnek abban a pillanatban, amikor megszületik. A pillanat pedig szintén a törvényszerűség értelmében benne rejlik a horoszkópban, a radix születési képletben. Hiszen minden mindennel összefügg, és ahogyan Hermész Triszmegisztosz is találóan mondta az ókorban: „Amint fent, úgy lent, ami kicsiben, az nagyban.”

 

 

Szabad akarat- determináció 


Életünk egy része élettervünkhöz igazodva determinált, előre meghatározott keretek között zajlik, bár az élettervet is mi magunk választjuk "isteni bölcsességünk" állapotában megszületésünk előtt. Születésünk után, a földi létben is hatalmas a szerepünk, hiszen sorsunkat mi magunk is alakítjuk jelentős szabad akaratunk révén. A két elv együtt működik, rajtunk áll, hogy helyzeteinkkel mit kezdünk, a jövő ezért nem határozható meg előre. A lélek terve nem korlátozódik egyetlen feladatra, több tanulnivalót is választ egyszerre, és sokszor egy feladat megoldásához nem elegendő egy élet. Horoszkópunk felvázolja élettervünk kereteit, és általános irányelveket ad jövőnkre nézve.

 

« Főoldal

vissza a lap elejére>>

 

 

 

II. Karma és a Holdcsomópontok 


karmikiskep.jpgA karma asztrológiában a Felszálló és a Leszálló Holdcsomópont elsődleges feladatot tölt be. A leszálló mutatja a karmikus gyökereinket, a már megélt sorsunkat. A felszálló a karmikus sorsfeladatainkra utal, amit ebben az életünkben kellene megvalósítani. Ez olyan feladat, amit a lelkünk a leszületés előtt választott életfeladatnak jelenlegi életünkre.
A csomópontok jegyhelyzete nagyon lassan változik, ezért a jelöléseik generációs jellegűek, de a házhelyzetük mindenkinél más. A házak, mint területek megmutatják, hogy hol van karmikus tanulnivalónk az életben, és azt, hogy ezt hogyan tudjuk elérni.
A Leszálló holdcsomópont ura által elfoglalt ház mutatja, hogy előző életeink karmáját milyen jellegű tettekkel hoztuk létre. Holdcsomópont urának a méltósága megmutatja, hogy ezek a tettek mennyire voltak nemesek, vagy mennyire voltak visszatetszőek. Hasonlóképpen, a Felszálló Holdcsomópont urának a háza azt a területet mutatja, ahol keresnivalónk van, hogy megvalósítsuk karmikus sorsfeladatunkat.

 

karma_1.jpga, A karma és a Holdcsomópontok tengelye 

 

A Felszálló Holdcsomópont és a Leszálló Holdcsomópont a kétpólusú létezés jelképei. Ugyanannak az ügynek két oldalát képviselik, összetartoznak, egységük vezet el a teljességhez. A cél a csomópont jegyeinek és házainak összehangolása a Felszálló Holdcsomópontra helyezett hangsúllyal, mert erre irányul és itt mutatkozik meg a jelenlegi élet szándéka. Az életfeladat betöltésében az összehangoltság rendszerint központi szerepet játszik.

 

 

Kos- Mérleg, vagy 1.-7. ház tengely.
Ez a Holdcsomópont tengely rávilágít a függőség és függetlenség régi dilemmájára. A kérdés vagy az önállósodás és az én fejlesztése lesz, vagy a másokkal történő osztozás és együttműködés. A tengelyhez tartozó képességek ellentmondásosak, de jó tudni, hogy az ellentmondásosság nem minden tengelyre érvényes. Amikor a Felszálló Holdcsomópont a Kosban, vagy az első házban van, az egyedüllét fejleszti ki a szükséges képességeket, amikor viszont a Felszálló Holdcsomópont a Mérlegben vagy a hetedik házban van, a társas élet a fejlesztőerő.

 

Bika- Skorpió, vagy 2.-8. ház tengely.
Ez a Holdcsomópont szintén az én és a többiek dilemmájával foglalkozik. Jóllehet szorosan összefügg azzal, hogy ki mennyire kiegyensúlyozottan vesz részt egy kapcsolatban, mégis inkább arról szól, hogy az illető a saját tehetségét fejleszti ahelyett, hogy hasonló lendülettel támogatná mások tehetségének kibontakozását, vagy ápolná valamely meghitt kapcsolatát. Ez a tengely az ember önnön értékeinek meghatározásával és fejlesztésével függ össze, az anyagi értékeket kell összehangolnia szellemi értékekkel és az emberek közötti kapcsolatokkal.

 

Ikrek- Nyilas, vagy 3.-9. ház tengely.
Ez egy tanító tengely. A horoszkópban az életfeladatnak része a tanulás és a tanítás, esetleg mindkettő. Sok időt töltenek a kereséssel, az élmények összegyűjtésével, feldolgozásával és a tudásuk, bölcsességük szétosztásával.

 

Rák-Bak vagy 4.-10. ház tengely.
Ez a tengelyállás a karrier és a magánélet ellentmondásait jelzi. Az érintettek gyakran úgy érzik, mintha két irányba húznák őket, és bűntudatot éreznek amiatt, hogy egyik irányba sem tudnak egyformán figyelni. Tanulnivalójuk egyensúlyt teremteni és összehangolni szakmai és magánéletüket, s különösen odafigyelni a Felszálló Holdcsomópont révén felvetődő problémákra. Az érintettek feltűnően vonzódnak a Leszálló Holdcsomópont tevékenységeihez, de előfordul, hogy nehézséget okoz számukra a Felszálló Holdcsomópont területeit mozgásba hozni.

 

Oroszlán –Vízöntő, vagy 5.-11. ház tengely.
Az egyéniség és a csoporttagság az egyéni célok és a csoportok céljai közti kérdéseket veti fel. Azt tanulja, hogyan rendelje alá saját céljait a csoportérdekeknek, illetve hogyan fogadják el a csoport céljait sajátjukként. Ez a tengely kiemeli a személyes szerelem, szeretet és az emberbaráti, önzetlen szeretet ellentmondásait. A hangsúly általában eltolódik az egyik felé a helyzettől függően.

 

Szűz- Halak, vagy 6.-12. ház tengely.
Ez a szolgálatokkal összefüggő élet jelképe. A szolgálat a gyógyítás, elsősorban fizikai, ha a Felszálló Holdcsomópont a Szűzben vagy a hatodik házban van, és lelki gyógyítás, amennyiben a Halakban vagy a tizenkettedik házban van.

 

« Főoldal

vissza a lap elejére>>

 

karma_1.jpgb, A Leszálló Holdcsomópont és a karma 


Az a jegy, amelyben a Leszálló Holdcsomópont található, az előző életekből ránk maradt negatív jellemvonásokat írja le, és amelyek valószínűleg akadályozzák az életfeladat végrehajtását. Minél több személy jelölő bolygó található Leszálló Holdcsomópont közelében egy horoszkópban, annál nehezebb a jelenlegi tanulnivalónk megvalósítása.

 

Leszálló Holdcsomópont a Kosban
Krízis helyzetben gondolkodás nélkül kezd el verekedni, harcolni. Tétovázás nélkül cselekszik, kezdeményez. Számára teljesen természetes az önérvényesítés, akarat érvényesítés, önvédelem.

 

Leszálló Holdcsomópont a Bikában

A komfort számára ugyanaz, mint saját tempójában, saját értékrendje alapján élni, kitartóan dolgozni.

Tudja élvezni az életet, értéket teremteni. Képes mindenféle gond nélkül stabilitást teremteni. Krízis helyzetben befelé fordul, duzzog, ezzel „Megvásárolja” a nyugalmát.

 

Leszálló Holdcsomópont az Ikrekben

Képe rugalmasan alkalmazkodni, bárkivel bármilyen, rendelkezésedre álló információt megosztani. Tud a jelenben élni, racionálisan nézni a világot.Nyitott és kíváncsi mindenre, de semmiben sem érzi szükségét, hogy elmerüljön. Krízis helyzetben simán kidumálja magad.

 

Leszálló Holdcsomópont a Rákban

Képes együttérzően, együttműködően, empatikusan élni, gondoskodni, a családi érzelmeket mozgatni, megélni, működtetni, felvállalni az érzelmeket. Krízis helyzetben sírni kezd.

 

Leszálló Holdcsomópont az Oroszlánban

Nagyon jól tud uralkodni, felelősségteljesen felvállalni az egyéni szerepet, tud önmaga lenni. Ki tud tűnni a tömegből, egyénit alkotni, mely saját önkifejezésén alapul. Krízis helyzetben felsőbbrendű akar lenni, uralkodni kezd, lenézi a másikat. Esetleg felemeli a hangját (üvölteni kezd).

 

Leszálló Holdcsomópont a Szűzben

Képes alázattal, elemző-tervező módon, szolgálatkészen, gyakorlatiasan, precízen dolgozni.
Rendet tud tenni önmagában és környezeteében. Helyére tudja rakni a dolgokat. Megérti és elfogadja a földi síkot. Megérti a lényeget és rendszerezni tud bármit. Jelen tud lenni és abban benne is tud maradni (nem úszik ki). Krízis helyzetben aggodalmaskodni, szorongani, kritizálni, szolgálni kezd, ésszerű megoldást keres.

 

Leszálló Holdcsomópont a Mérlegben

Képes egyensúlyt teremtve, közvetítő-békéltető módon élni, másokra tekintettel lenni. Érzelemmentesen tudja kezelni a helyzeteket. Kompromisszumot tud kötni, diplomatikusan tárgyal. Képes beleképzelni magát a másik helyzetébe. Krízis helyzetben racionálisan, érzelemmentesen kompromisszumra törekszik.

 

Leszálló Holdcsomópont a Skorpióban

Képes a gyökeres átalakulásokra, belső kontrollra. Ismeri az érzelmek teljes skáláját. A dolgok mélyéig ás, a gyökerekig hatol. Ösztönös mágus. Krízis helyzetben elbújik, magába fordul, lefagy, legrosszabb esetben bosszúra gondol.

 

Leszálló Holdcsomópont a Nyilasban

Tud optimistán, lelkesen, erős-megingathatatlan hittel, magas szintű rálátással élni.
Képes nyitni a jövő felé, és elindulni az irányába. Mindent szintetizál, összefüggéseiben, egyben látja át a dolgokat. Képes létrehozni kerek egész dolgokat. Nagyvonalú, egyáltalán nem aprózza el a dolgokat, semmit sem logikáz túl. Krízis helyzetben nagylelkű lesz, okosan érvel, adakozik, filozofál, okoskodik.

 

Leszálló Holdcsomópont a Bakban
Tud felelősségteljesen, a rendszer keretein belül, törvény és hagyománytisztelő módon élni, fizikai síkon maradandót teremteni. Érti és tiszteletben tartja a világban uralkodó hierarchiát. Képes felelősséget vállalni, sőt ösztönösen megy ez neki. Krízis helyzetben átmegy aszkétába. Ragaszkodik az igazságodhoz, de ész érvekkel azért meg lehet győzni, ha nincs igaza. Még többet dolgozik, újabb feladatokat vállal.

 

Leszálló Holdcsomópont a Vízöntőben

Tud önállóan, függetlenül, úttörő vagy különc módon élni. Tudásodat képes összerakni és egységgé kovácsolni a dolgokat. Társadalmi szempontból ösztönösen igyekszik újat alkotni, a társadalom javára cselekedni. Le tud mondani önmagáról, mások szükségleteit előtérbe tudja helyezni. Képes egy csoportban elvegyülni, jól éli meg, hogy nem tűnik ki abból. Ezoterikus tudással rendelkezikl.

Krízis helyzetben nem robbant, de lázad, szabadulni akar, elveidhez ragaszkodik, teóriákat kezd gyártani, érzelemmentesen kioktat másokat, okosan reagál.

 

Leszálló Holdcsomópont a Halakban

Képes feltételek megszabása nélkül, áldozatvállalással, önzetlenül élni. Teljes elengedésre képes. Bármit, bárkit be tud fogadni. Képes bármilyen érzelmi minőséggel teljes mértékben azonosulni, ezért tudja átélni a feltételnélküli szeretet ugyanúgy, mint a gyilkos ösztönöket. Ösztönösen elutasítja a birtoklást és a korlátozást. Együtt tud rezegni másokkal, az Univerzummal, ugyanakkor első reakcióban semmiért nem vállal felelősséget. Átlép téren és időn. Ezoterikus tudással rendelkezik. Krízis helyzetben sír és kiúszik a helyzetből, nem vállalja fel azt.

 

« Főoldal

vissza a lap elejére>>

 

karma_1.jpgc, Felszálló Holdcsomópont a jegyekben 

 

A Felszálló Holdcsomópont jegye az életfeladat végrehajtásához, finomításához elengedhetetlen képességeket jelzik, melyekben a feladat végeztéig gyakorolnunk kell magunkat, tehát fejlődésünk eszközei.

 

 

Kosban
Ebben az inkarnációban akaratát és öntudatát kell fejlesztenie. Feladata, hogy önállóan cselekedjen, és egyéni elképzeléseit megvalósítsa. Előző életében bátortalansága megakadályozta abban, hogy környezetével ellentétbe kerüljön, és saját érdekeit képviselje.

Feladata cselekvésorienáltan, kezdeményező módon élni.

 

Bikában
Ebben az életében egészen más értékeket kell keresnie és más erkölcsi felfogást kell kialakítania, mint az előző életeiben. Bűntudattal újjászületett, ezért oly erős a megtisztulás vágya. Azzal a feladattal született, hogy szenvedélyeit és hatalmi vágyait- melyek korábbi életét irányították- háttérbe szorítsa.

Megtanulni kitartóan élni, stabilan a helyén lenni a földi síkon. Ki kell akakítsa a saját értékrendjét, helyre kell tennie az önértékelését.

 

Ikrekben
Szabadságvágya és függetlenségre törekvése előző életeiből származik. Biztos fellépését és szuverén véleményalkotását hosszú inkarnációkon keresztül sikerült kialakítania. Éppen ezért okoz jelenleg olyan sok problémát az, hogy álláspontját megváltoztassa, és másoktól tanácsot fogadjon el.

Meg kell tanulnia nyittottá válni a környezetére és az információkra. Meg kell tanulnia rugalmasan alkalmazkodni a helyzetekhez, megosztani másokkal a rendelkezésedre álló információkat.

A jelenben kell élnie, racionálisan nézni a világot.

 

Rákban
Előző életeiben valószínűleg megtagadta származását, és nem vállalt érzelmi kötődéseket. Teljes személytelenségre törekedett, ennek érdekében lelki és érzelmi problémáit elfojtotta. Hosszú inkarnációkon keresztül igyekezett indulatait és személyes vágyait kontroll alatt tartani.

Feladata együttérzően, együttműködően, empatikusan, gondoskodva élni, a családi érzelmeket mozgatni, működtetni, felszínre hozni, felvállalni az érzelmeket.

 

Oroszlánban
Jelenlegi élete folyamatos erőpróba. Azzal a feladattal született, hogy kreativitását fejlessze, és gondolatait a valóságba átültesse. Karmikus célja az alkotás, külső támasz és segítség nélkül. Ebben az inkarnációban erős és határozott személyiséggé kell fejlődnie.

Feladata rangjához illően, nemes céllal, büszkén, irányító-vezető pozícióban, kreatívan élni.

Meg kell tanulnia „uralkodni”, felelősségteljesen felvállalni az egyéni szerepet, önmaga lenni, kitűnni a tömegből, egyénit alkotni, mely saját önkifejezésén alapul.

 

Szűzben
Sokat szenvedett előző életében, álmai ma is gyakran a régi szorongást és félelmet idézik. Nehezen szabadul meg attól a kényszerképzettől, hogy ma is veszélyben van. Elképzelhető, hogy előző életeiben börtönben volt, vallásos nézetei miatt üldözték, vagy egy hátrányban levő kisebbséghez tartozott.

Feladata alázattal, elemző-tervező módon, szolgálatkészen, gyakorlatiasan, precízen élni.

Meg kell tanulnia rendet tenni önmagában és környezetében. Helyére kell raknia a dolgokat. Meg kell értenie és el kell fogadnia a földi síkot. Ki kell tudnia szűrni a lényeget és meg kell tanulia rendszerezni. Jelen kell lennie és abban benne is kell tudni maradni (nem kiúszni).

 

Mérlegben
Jelenlegi életfeladata az önfeláldozás és mások boldogulásának elősegítése. Előző életeiben rendkívül energikus ember volt, de akaratát, elszántságát csak a saját céljai elérésére fordította. Az Ön számára nem létezett lehetetlen feladat: hallatlan lendülettel és önbizalommal vette egyik akadályt a másik után.

Meg kell tanulnia egyensúlyt teremteni közvetítő-békéltető módon, tekintettel lenni másokra, érzelemmentesen kezelni a helyzeteket, kompromisszumot kötni, diplomatikusan tárgyalni. Képesnek lenni beleképzelni magát a másik helyzetébe.

 

Skorpióban
Korábbi életeiben valószínűleg jómódban, harmóniában élt. Céljait nagymértékben meghatározta birtoklási vágya. Túlzottan törekedett arra, hogy már meglévő anyagi javait és nehezen megteremtett biztonságát megőrizze. Életét megkeserítette állandó félelme, hogy valamit elveszíthet, hogy egzisztenciális jóléte veszélyben forog.

Meg kell tanulnia lézer pontossággal fókuszálni a problémára, kontrollálni a változásokat, esemémyeket, folyamatokat. Meg kell tanulnia a dolgok mélyéig kutatni, eljutni. Gyökeres átalakuláson kell keresztülmennie, ennek részeként érzelmi mélységeket megélni. Feladata kézzel nem fogható szellemi értéket teremteni, transzformációs képességeit a legmagasabb minőségben kamatoztatni (gyógyítás).

 

Nyilasban   
Előző életei során kiváló intellektuális képességeket szerzett. Feltehetően olyan foglalkozást űzött, melynek feltétele volt a jó beszéd- és íráskészség. Gyors észjárása és ügyes tárgyalóképessége jelenlegi inkarnációjában is rendelkezésére áll. Legfőbb hiányossága az volt, hogy nem tudott egyértelmű döntéseket hozni, félt, hogy ez által egy jobb lehetőséget elmulaszt.

Meg kell tanulnia a szintézist, a rendelkezésre álló információkból átfogó tudásra szert tenni, meg kell tanulnia az információkat tanító módon átadni, az összefüggéseket mások számára érthető módon elmagyarázni. Meg kell tanulnia az élet egyetemes igazságait és törvényeit. Másokat kell lelkesítenie, másoknak kell hitet adnia. Nyitottá és nagyvonalúvá kell válnia.

 

Bakban
Több előző életen keresztül tiltakozott a felnőtté válás ellen. Teljes érzelmi odaadást és gondoskodást várt el a környezetétől, és követelte, hogy gyermeknek tekintsék. Érzelmi kötődése családjához láncolta, hátráltatta önállóságát. Jelenlegi inkarnációjában is igyekszik a bajban másokat előretolni.

Meg kell tanulnia felelősségteljesen, a rendszer keretein belül, törvény és hagyománytisztelő módon élni, fizikai síkon maradandót teremteni. Meg kell tapasztalnia a világban uralkodó hierarchiát, a teljesítményt értékét.

 

Vízöntőben  
Valószínűleg tiltakozni fog az ellen, hogy az Ön számára ismeretlen emberekkel közösséget vállaljon. Legnagyobb nehézségei egyike annak elfogadása, hogy egy nagyobb közösség része legyen. Előző életeiből kialakult önérzete és felsőbbrendűség-tudata nagymértékben megnehezíti az alkalmazkodást. Feladata társadalmi szempontból teljesen újat alkotni, önállóan, függetlenül, úttörő vagy különc módon. Össze kell raknia a tudását elméletté. A társadalom javára kell cselekednie. Meg kell tanulnia lemondani önmagáról, mások szükségleteit előtérbe helyezni. Képessé kell válnia csoportban való elvegyülésre.

 

Halakban
Karmája a spirituális ismeretszerzés. Arra kell törekednie, hogy racionális ismereteit szellemi tapasztalatokkal gazdagítsa, és nyitottá váljon a megmagyarázhatatlan dolgok iránt. Előző életeiben elsősorban értelmi képességeit fejlesztette.

Feladata feltételek megszabása nélkül, áldozatvállalással, önzetlenül élni, teljes elengedést tanulni. Megtanulni befogadni, megélni és elengedni az érzelmi minőséget, elengedni az individualitást, birtoklást, együtt rezegni másokkal, az Univerzummal, átlépni téren és időn.

 

« Főoldal

vissza a lap elejére>>

 

karma_1.jpgd, Felszálló Holdcsomópont a házakban 

 

A Felszálló Holdcsomópont és a vele összefüggő házak a karma életfeladattal kapcsolatos területeiről tájékoztatnak.

 

1. házban
Előző életében legfontosabb életterülete a társas kapcsolatok lehettek, vagy a nyilvánosság. Élete korai időszakában hajlamosabb arra, hogy egy hosszú és bensőséges kapcsolatot alakítson ki. Bár ez eleinte nagyfokú biztonságot ad, később zavart okoz személyes szabadsága elvesztése. Úgy érzi, minél többet ad, annál jobban kihasználják.

 

2. házban
Előző életében erősen vonzódott valamiféle titokzatos, misztikus dologhoz. Gyermekkorában leginkább a haláltól félhetet, de hozott valamelyest szexuális visszaélésre való hajlamot is. Élete korai szakaszában kapcsolatai miatt a féltékenység és a szorongás gyötörhette, és lehet, hogy megpróbálta a partnerét érzelmileg irányítani. Élete során egy fordulópont következik be, amikor is bízni tud abban, hogy képes megteremteni a fizikai megélhetéséhez szükséges biztonságos alapokat.

 

3. házban

Előző inkarnációjában nagyon fontos lehetett a szellemi fejlődés, a szabadság. Elképzelhető, hogy mindezt erősen egoista célokra használta fel. Az ideológiák ellentmondásossága, illetve a különböző elméletek gyakorlati alkalmazása a hétköznapokban központi kérdést jelent. Rájön arra, hogy intellektuális fejlődése önmagában még nem minden és hogy a tudás is akkor ér sokat, ha azt valóban hasznosítani tudja a mindennapokban.

 

4. Házban
Előző életében alighanem túlságosan mindent háttérbe szorítva dolgozott egy hivatáson, külső célon. Talán emiatt elhanyagolta a családját, otthonát. Nagy hatással vannak életére szülei elvárásai, de akkor számíthat jelentősebb változásokra, ha figyelembe veszi saját céljait is. Ahogy halad előre az életben, rá fog jönni, hogy csak akkor lehet igazán elégedett, ha érzelmi életét egy saját család alapítása gazdagítja.

5. Házban
Előző életében túlságosan elfoglalták a kapcsolatok, a társasági élet, a barátok, és esetleg valamilyen formában, egy álomvilágban élt. Túlságosan sok energiát áldoz a társadalom érdekében tett tevékenységekre. Saját érdekeit gyakran háttérbe szorítja. Kreatív képességeit kellene fejlesztenie, egyszerűen át kellene tudnia adni magát a romantikus és erotikus örömöknek.

 

6. Házban
Valószínű, hogy előző életében nagy szerepet játszott valamilyen zárt intézmény (kórház, internátus, kolostor vagy börtön), ami miatt a mai inkarnációjában sokszor visszavonuló, zárkózott és nehezen illeszkedik be a közösségbe. Meg tudja érteni az univerzumban elfoglalt helyét, ugyanakkor az egyszerű életbe sokkal nehezebben tud beolvadni, és nehezen tudná rászánni magát arra, hogy kimozduljon és elvegyüljön a többi ember között.

 

7. Házban
Előző életében minden bizonnyal túlságosan sokat foglalkozott önmagával, személyes dolgai kiszoríthattak minden más életterületet. Az önbizalmával nincsenek problémái, viszont sokat kell még tanulnia azért, hogy intim kapcsolataiban képes legyen elfogadni a kompromisszumos megoldásokat és figyelembe tudja venni a másik ember érdekeit is. Elképzelhető, hogy egoista volt, ezért a mostani inkarnációban meg kell tanulnia harmonikus társkapcsolatot kialakítani.

 

8. Házban
Korábbi életében alighanem mindennél fontosabb szerepet töltött be a pénz, a birtoklási vágy. Fiatal korában főleg a materiális értékek és a családi kötelékek motiválják. Valóban egész életére rányomhatja súlyát a szerzésvágy, és azt érezheti, hogy az anyagi kötelezettségek miatt nem tudja elérni azokat a dolgokat, amelyekre igazán vágyik. Számíthat egy olyan fordulópontra életében, amikor lényegesen megváltozik értékítélete.

 

9. Házban
Előző életében szinte állandóan nyugtalan kíváncsiság hajtotta, rendkívül érdeklődő volt, ám nem mélyült el egyetlen dologban sem igazán. Szétforgácsolta szellemi és egyéb erőit. Jelen életében fontos megtanulnia, hogy koncentrálja szellemi erejét. Erős késztetést érez arra, hogy kifejezésre juttathassa saját ötleteit és nézeteit.

 

10. Házban
Előző életében túlságosan előtérbe kerülhetett a szűkebb környezete, a család, sőt még az sem kizárt, hogy negatívan viszonyult hozzájuk. A szüleivel és családjával kapcsolatos értékek nagy hatással vannak személyisége fejlődésére. Viszont ez az életvitel nem adhat eleget ahhoz, hogy igazán elégedettnek érezze magát.

 

11. Házban
Előző életében vagy egyedülálló alkotó volt, vagy valamiféle gyermekkel szembeni hiba, mulasztás róhatta rá mai életének a feladatát.  A közösség, a barátok, az emberi kapcsolatok és társulások életterülete az, amelyen ki tudja javítani mindezt. Nagyon vágyik arra, hogy mások elismerjék személyiségét, azonban rá kell jönnie, hogy eltúlozza a dolgokat, és hogy ezt nem érheti mindig el.

 

12. Házban
Előző életében alighanem túl kritikus, szőrszálhasogató lehetett. Fiatalabb éveiben nagyon tevékeny életet él, mert meg van győződve arról, hogy nagyon fontos az, hogy mindig segítőkész és lelkiismeretes legyen. De ahogy érik, egyre inkább azt fogja érezni, hogy legbelül elégedetlen. Ha teljes életet szeretne élni, akkor arra lenne szüksége, hogy figyelembe vegye saját szükségleteit is.

 

« Főoldal

vissza a lap elejére>>

 

karma_1.jpgIII. Karma és a Hold 


A születési horoszkópban a Hold helyzete segíti megérteni a gyermekkori körülmények lelki hatását. Bemutatja, milyen korai körülményeket választottunk a jelenlegi életünkhöz, és vázolja a körülmények hatására kialakított érzelmi stílust. A tizenkét zodiákus (Nap-jegy) stílusát és leckéit követően hasonló módszerrel tanulmányozhatjuk a Hold és a tizenkét jegy összefüggéseit.

 

 

Kos Hold
A mások felé irányuló követelésekre és igényekre összpontosítja a figyelmet, miközben visszatart min­denféle függőségtől. Nem tart igényt mások jelenlétére vagy létére, ehelyett önállóan, sőt önelégülten viselkedik. Mesterien ügyel a saját érdekeire.

 

Bika Hold
Szilárd, nehezen ad túl negatív érzelmein, s ne­hézkesen halad tovább e téren. Gyenge pontja a megbocsátás, neheztelés. Az érzelmek elfojtása a körükben általános jelenség.

 

Ikrek Hold
Érzelmileg ingataggá teszi az embert, az ilyen jellegű érzések egyik pillanatról a másikra változhatnak. A helyzet nagy előnye, hogy egyetlen negatív érzelmét sem őrizgeti tartósan, nem is haragtartó.

 

Rák Hold
Otthonosabbá teszi az embert saját érzel­mi világában, intuíciókban, megérzésekben a legjobbak. Számukra az élet az érzelmekről szól. Alapállásuk árnyoldala, hogy fogalmuk sincs a tárgyilagosságról, így az emóciók könnyű győzelmet aratnak felettük.

 

Oroszlán Hold
Sajátos érzelmi igényeket ébreszt. Az érintettek epedve vágynak a közfigyelemre és a csodálatra, emi­att hiúnak és gőgösnek látszanak. Nagyon fontos számukra, hogy szeressék őket, mert ettől érzik magukat kivételesen egyedinek.

 

Szűz Hold
Hajlamos leplezni vagy elfojtani az érzelmeit, akár azelőtt, hogy megismerkedne velük, illetve szellemileg dolgozza fel azokat, és így szabadul meg tőlük, emiatt látszanak hűvösnek és zárkózottnak. A belső meggyőződésük, hogy egyedül kell haladniuk, általában önmagát hibáztatja, kritizálja, bánatát munkába temeti.

 

Mérleg Hold
Megnyerő, szeretetre méltó, előzékeny, higgadt, udvarias. Az érzelmek nem túl mélyek, előzékenyen és eleganciával bánik az érzelmeivel. A közeli kapcsolataikban gyöngédek, viszont igen kellemetlennek találják a viharos szerelmi ügyeket.

 

Skorpió Hold
Érzékeny, s az érzékenység fokozatai a durcástól egészen a mogorváig terjedhetnek. Az érintettek észrevétlenül siklanak bele a negatív érzelmi állapotba. Időről időre azután dühkitörésekben vezetik le indulattá gerjedt érzelmeiket. Ráadásul előszeretettel dramatizálják a dolgokat.

 

Nyilas Hold
Embertréfálkozó, optimista, szereti a társaságot, dús fantáziájú, életvidám, kalandvágyó és jó természetű. Alig érdekli őket, mire mennek az érzelmeikkel, a többiek érzelmi igényei iránt nagyjából szintén közömbösek. Nehezen válnak zárkózottá, és nem szenvedhetik a szoros kötöttségeket.

 

Bak Hold
Szorgalmas, megbízható, felelősségteljes, bizalomra méltó, kitartó, nehézséget jelentenek az érzelmek, és azok kifejezése. Emiatt hűvös, érzéketlen, merev, túlfegyelmezett, komoly ember benyomását keltik. Szeretetüket azzal fejezik ki, hogy keményen dolgoznak, anyagilag támogatják szeretteiket, és gyengédségüket ritkán mutatják ki.

 

Vízöntő Hold
Érzelmileg függetlenségre törekvő, akaratos, makacs, ingerlékeny, kiszámíthatatlan, és érzéketlenné válik mások érzelmei iránt. Szabadságukat mindennél többre értékelik, s hajlamosak mintegy tüntetőleg, váratlanul változtatni a dolgokon.

 

Halak Hold
Mélyen érzők, azonnal követik a változásokat. Jellemző rájuk az érzékenység, részvét, megérzési készség és önfeláldozás. Érzéseik egyenesen Isten felé irányulnak, gondolkodásuk eredménye erősen odaadó, vallásos természet, azon felül a szolgálat őszinte igénye.

 

« Főoldal

vissza a lap elejére>>

 

karma_1.jpgIV. A Szaturnusz szerepe a karmában 


Az a jegy, amelyben a Szaturnusz található, az előző életekből ránk maradt negatív jellemvonásokat írja le, és amelyek valószínűleg akadályozzák az életfeladat végrehajtását.

A „Karma Urának" is nevezett Szaturnusz, egy ember életének fő karmikus problémáját mutatja meg. Népszerű értelmezése sze­rint a karma mindig kellemetlen és nehéz, a Szaturnusz vizsgáztatásait sokan azonosítják a „karma" működésével.

Ez, egyrészt, túlzott egyszerűsítés, de egyúttal a karma mibenlétének félreértelmezése is. Talán pontosabb az a megfogalmazás, hogy a születési képletben a Szaturnusz helyzete megmutatja, hol kerül gyújtópontba karmánk. Ezen a területen van szükségünk radikális igazításra szemléletünkben és magatartásunkban.

 

 

Szaturnusz a Kosban
Gyengesége, az akaraterő rossz célra való használása, az önkényeskedés, az együttműködési hajlam hiánya, én központúság, türelmetlenség és a hangulatemberi viselkedés. Félelem az egyéniség érvényesítésétől, a bátorság hiánya.

 

Szaturnusz a Bikában
Gyengesége, a találékonyság helytelen felhasználása, tékozlás, mohóság, fösvénység, anyagiasság, hedonizmus, élvezetek hajszolása, nyakasság és önfejűség, szűk látókörű kicsinyesség. Félelme a szegénységtől való félelem, készletek felhalmozása.

 

Szaturnusz az Ikrekben
Gyengesége, a kapcsolattartási készség és a befolyás helytelen felhasználása. Félelme az önkifejezéstől, szellemi kisebbrendűségi érzés, bizalmatlanság, szégyenlősség.

 

Szaturnusz a Rákban
Gyengesége, bizonytalankodás, megbízhatatlanság, túlérzékenység, túlzott függőség, önvédelem, zárkózottság. Félelme az elhagyatottságtól, a meghittségtől, az érzelmek és az érzelmi igények kifejezésétől, a szeretet elfogadásának és adásának gátoltsága.

 

Szaturnusz az Oroszlánban
Gyengesége, az akarat és a tekintély illetlen, vagy helytelen érvényesítése, diktátori magatartás, fölényes, parancsoló magatartás, ridegség. Félelme, az önbizalom és az önbecsülés hiánya, félelem az önkifejezéstől és az alkotástól, félelem attól, hogy szeretetet adjon.

 

Szaturnusz a Szűzben
Gyengesége, a túlzott kritizáló és elemző hajlamok, aggályoskodás, szükségtelen szerénység, önmaga alábecsülése, szolgalelkűség, elfojtott nemiség. Félelme a betegségtől, saját igények érvényesítésétől, képzelt betegség, kényszerképzetek, alsóbbrendűségi érzés.

 

Szaturnusz a Mérlegben
Gyengesége, az önfeláldozó magatartás a közeli kapcsolatokban, függőség, ragaszkodás, az egyéniség hiánya. Félelme a kapcsolatoktól, a visszautasítástól, félelem attól, hogy fájdalmas élmények érik.

 

Szaturnusz a Skorpióban
Gyengesége, a hatalom vagy erőfölény rossz célra történő felhasználása, ellenőrzés, mesterkedés befolyás érdekében, megszállottság, könyörtelenség. Félelme a meghittségtől, a nemi bizonytalankodás, bizalomhiánytól.

 

Szaturnusz a Nyilasban
Gyengesége, a türelmetlenség, merev gondolkodás, túlbuzgóság, önelégültség, elvakultság, vakhit.
Félelme az utazástól és felfedezésektől, a bizalom, a higgadtság és a bölcs életvezetés hiányától.

 

Szaturnusz a Bakban
Gyengesége, a hatalom vagy a befolyás helytelen felhasználása, a mohóság és hatalom késztetései, diktatórikus viselkedés, lelkiismeretlenség, merevség, ridegség. Félelme a sikertelenség miatti aggódástól, hiányzó becsvágytól, félelem a tekintélytől.

 

Szaturnusz a Vízöntőben
Gyengesége, a merev gondolkodás, türelmetlenség, hűvös viselkedés, érzéketlenség. Félelme, a többiekhez történő csatlakozástól, az elidegenedéstől, a magányosságtól és az elszigeteltségtől.

 

Szaturnusz a Halakban
Gyengesége, a túlérzékenység, túlzott érzelgősség, szorongás, paranoiás tünetek, gyenge idegzet, változékony kedély, lehangoltság, tagadás. Félelme az érzelmektől, az érzelmek elfojtása, rettegés a tudattalantól, a természetfeletti jelenségektől, a megtébolyodástól, illetve a bizalom és a spirituális beállítottság hiánya miatti rettegés.

 

« Főoldal

vissza a lap elejére>>

 

karma_1.jpgV. A Plútó szerepe a karmában 


A legújabb nézetek szerint az adott inkarnációban a Plútó a leszületés szellemi célját és okát jelöli, az adott horoszkóp ház vonatkozásában. A jegyhelyzete is fontos, de az elsősorban generációs hatásokat jelöl a horoszkópban. A Plútó harmonikus aspektusai kedvezőek a szülött számára.

 

Diszharmonikus aspektusai alapján pedig a megélt - kényszerű - tapasztalatokra deríthetünk fényt a horoszkópból. Ezekből a diszharmonikus aspektusokból arra következtethetünk, hogy a szülött milyen feladatokat, élethelyzeteket "hagyott ki" az előző életeiben.


Plútó az 1. házban
Célja a személyiség és az ego átalakítása. Harmonikus Plútó esetében érvényesülés, túlélés és a hatalom pozitív használata. Diszharmonikus Plútó esetében sokszor meg kell tapasztalni a korábbi életében elkövetett visszaéléseket a saját bőrén.

 

Plútó a 2. házban
Célja a korábbi életekben kialakult értékrend megváltoztatása, átalakítása. Diszharmonikus Plútó esetében anyagi válságokat élhet át, amit a korábbi életében elkövetett fösvénysége, anyagi javakkal való bánásmódja miatt kell átélnie. Túláradó vágyat érez az anyagi javak fölötti uralom megszerzésére.

Plútó a 3. házban
Célja tanulni, kommunikálni, és megtapasztalni a szó erejét, hatalmát. Fontos a közvetlen környezettel és a közeli rokonokkal való viszony pozitív kialakítása. Olyan emberre utal, aki a kommunikáció minden vonatkozásában kényszeresen alapos.

 

Plútó a 4. házban
Célja, átértékelni a családról, a gyökerekről, a hazáról és a hova tartozásról elgondoltakat, valamint a hagyományokról alkotott nézeteket. Meghatározott történelmi korszakban való születés esetében kap igazi hangsúlyt. Jellemző a plútói kényszeresség az egyén otthonában és érzelmeinek legmélyebb rétegeiben működik.

 

Plútó az 5. házban
Célja, az önérvényesítés és kreativitás átértékelése, másféle megélése. Diszharmonikus Plútó esetében az a legrosszabb, hogy nem élheti a saját életét, mert mindig mások lesznek azok, akik meghatározzák az élete folyásának eseményeit.

Plútó a 6. házban
Célja, átalakítani és megtanulni a szolgálathoz való megfelelő viszonyt. Karmikus viszony fűzheti a betegségeihez is. Sokszor a munkájával másokat kell szolgálnia, olyan, aki vagy szolgálni és segíteni akar másokat, vagy legalábbis segítőkész embernek szeretné érezni magát.

Plútó a 7. házban
Célja, a partnerkapcsolatok, a társkapcsolatok átalakítása és a társas kapcsolatok helyes megélése. A külvilágból érkező impulzusok nagy átalakító hatással vannak rá. Diszharmonikus Plútó esetében a társak között hatalmi harcok alakulhatnak ki. Számára a házasság és a közeli kapcsolatok jelentik személyes átalakulásának kiemelkedő lehetőségeit.

 

Plútó a 8. házban
Célja, az életről és halálról alkotott nézetek és felfogás átalakítása. Diszharmonikus Plútó esetében többször találkozhat a halállal, szó szerint, vagy átvitt értelemben. A birtoklási tengelyen lévő Plútó a birtoklás és elengedés témáját hozza folyton előtérbe.

Plútó 9. házban
Célja, a szellemi, erkölcsi, világnézeti átalakulás. A fejlődés intenzív tanulás által érhető el. Diszharmonikus Plútó esetében a szülöttnek meg kell tapasztalnia, hogy a saját igazsága nem mindenekfelett való.

 

Plútó a 10. házban
Célja, a szociális helyzethez, hatalomhoz való viszony átértékelése. Az életcélok kiválasztásának és megélésének az átértékelése. A mindenkori felsőbb hatalommal való viszony átértékelése. Hatása gyakran a tekintéllyel szembeni türelmetlenség formáját ölti.

Plútó a 11. házban
Célja, átértékelni a kollektívában való szereplést, a barátságokat és a támogatók szerepét az életben.
Diszharmonikus Plútó esetében meg kell tanulnia, hogy a hatalmi harcok nem hozhatnak eredményeket a baráti és támogatói kapcsolatokban.

Plútó a 12. házban
Célja, felismerni és átalakítani a belső személyiséghez való viszonyt, a nehézségekkel, és karmikus leckékkel való szembenézés. Ez a Plútóállás érzelmi életünk minőségének átalakítását teszi szükségessé, amely valamiféle hit vagy hétköznapi transzcendens igazság segítségével valósulhat meg; mert ennek hatására szabadul ki önvalónk a zavaros érzelmek mocsarából.

 

« Főoldal

vissza a lap elejére>>

 

 

 

forrás: Gina Lake, Stephan Arroyo

 

 

 

 

 

 


 

Szántó József
kérdőasztrológus

 

Telefon
70/338-4192

E-mail: arkanumstudio@gmail.com

 


Cím:: 8227 Felsőörs

Hóvirág utca 22.

 

terkep.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

Minden jog fenntartva © Arkánum 2010